A halak testfelépítése
KÜLTAKARÓ
A halak bőre kétrétegű: van egy vékony, külső réteg: a hám és egy vastagabb belső réteg: az irha. A halak testét kívülről pikkelyek borítják. Ezek az átfedő lemezkék, amelyek az irhából nőnek ki, védelmet nyújtanak a sérülésekkel szemben. A pikkelyeket vékony nyálkaréteg takarja, amely véd az élősködőktől és a halakat sikamlóssá teszi.
A szín, mint álcázás
A halak testének színárnyalata felülről lefelé változik: a háti oldal sötét, a has pedig világos, ami a mederben álcázza őket a ragadozók ellen. Egyéb színmintázatok a faj és az ivar felismerését teszik lehetővé, álcázást nyújtanak a hal természetes élőhelyén, és jeleznek más fajoknak is.
Hogyan alakul ki a hal színe?
A szín kétféleképpen képződik: fényvisszaverődéssel és festékanyagokkal. Az irizáló halak közvetlenül a bőr alatt lévő guaninrétegről visszaverődő fénynek köszönhetik csillogásukat. A színváltozások a festékanyagot tartalmazó sejtekben mennek végbe. A kiváltó okok lehetnek: izgalom, félelem vagy hormonális tevékenység.
ÚSZÓK
A halak a vízben való élethez alkalmazkodva alakították ki végtagjaikat. A mozgásra a bőrből kinövő nyúlványok szolgálnak, amelyeket vékony csontsugarak merevítenek, és a mindenkori szükségnek megfelelően szétterpeszthetők vagy összecsukhatók ezek az úszók. A tulajdonképpeni előrehaladást normál esetben a farokúszó szolgálja, melyet a farok erős izomzatának oldalra csapásával használ a hal. A többi uszony elsősorban a stabilizáláshoz és a vízben elfoglalt helyzet beállítására szolgál, de ezekkel tudja magát lefékezni is. Ideális estben a hal a vízben kiegyensúlyozott, ami azt jelenti, hogy se nem nehezebb se nem könnyebb annál a víznél, amelyben él, ezáltal lebeg az általa megválasztott vízmélységben. E célból egy levegővel töltött úszóhólyagot találunk a hal testében, amelynek térfogata, töltöttsége változtatható - ez teszi lehetővé, hogy fajsúlyát mindig a megfelelő értékre állítsa be.
hátúszó
Ez az úszó főként az egyensúly megtartásában segít.
zsírúszó
Néhány hal a hátoldalán hordoz egy kis, különálló úszót, a hátúszó és a farokúszó között. Zsíros kötőszövetében nincsenek úszósugarak, szerepe igazán nem ismert.
farokúszó
Farokként ismertebb. Ez az úszó adja a "döntő meghajtást", ami a halat a vízben előreviszi. Izmok fejlesztik ezt az energiát a test hossztengelye menti, hullámszerű mozgások sorozatában. A farok alakja gyakran jelzi a hal úszási szokásait. A farokúszónak néha nyúlványai vannak, mint pl. a mexikói kardfarkú hal vagy a császárlazac esetében. Ez a nyúlvány megbízható jele annak, hogy az egyed hím ivarú.
farok alatti úszó
A farok alatti úszó kormányként működik, mozgásával képesek a halak a függőleges helyzet megtartására. Néhány fajnál a farok alatti úszó a párzáshoz módosult. Az elevenszülők hímjénél a farok alatti úszó pálcaszerű csővé alakult, amivel párzáskor a sperma a nőstény ivarnyílásához irányítható. Némelyik pontylazacnál a farok alatti úszón apró horgok vannak, párzáskor ezek segítségével tartja magát együtt a hím és a nőstény.
hasúszó
A hasúszók páros úszók, a farok alatti úszók előtt erednek, segítségével manőverezik a hal. Nagyjából az emlősök végtagjának felel meg, és sokféle mozgásra képesek:
-hidroplánként működnek;
-a Corydoras nősténye a hasúszók között viszi a megtermékenyített petéket a költőhelyre;
-a vitorláshalnak nagyon kemény, szálas hasúszói vannak, amelyeket fajtársaik - különösen a területüket háborító riválisok- fenyegetésére használnak;
-a gurámik a hasúszókkal kutatják át az akváriumot; a végükön ízlelő sejtek vannak, amelyekkel a táplálékot meg tudják keresni.
mellúszó
A mellúszók a hal manőverezésében játszanak fontos szerepet. Közvetlenül a kopoltyúfedő után helyezkednek el. Nagyjából az emlősök végtagjának felelnek meg.
Feladatuk:
-a test körbefordítása (amit az egyik mellúszó a másikkal ellentétes irányú mozgatásával ér el);
-a test fékezése (a hal a két mellúszót egyidejűleg kifeszíti);
-a víz finom mozgatása a peték között;
-a táplálék kimozdítása az akvárium aljzatából.
A HALAK CSONTVÁZA
A csontos halaknak, mint valamennyi gerinces állatnak, csontvázuk van, ez szabja meg és tartja is meg a test alakját. A halak csontváza a gerincvázra, a koponya, illetve a végtagok csontjaira osztható. A gerincváz alapját, melynek legfontosabb része a gerincoszlop, a chorda dorsalis (gerinchúr) adja. Belőle és körülötte fejlődik ki a gerincoszlop. A kifejlett gerinces állatoknál, így a csontos halaknál is, a chorda a már kész gerincoszlopban szinte teljesen visszafejlődött. A gerincoszlop különböző számú csigolyatestből áll, ezek összeköttetésben vannak egymással. A csigolyatest középrésze felett nyílás van, benne a központi idegrendszer, a gerincvelő húzódik. A hasüreg táján a csigolyáknak alul kettős tövisnyúlványuk van, ezekhez csatlakoznak a bordák. A hal fejének csontos váza sok elkülönülő részből áll. A végtagok csontvázához tartoznak a hal úszói. A páratlan, különálló úszók csontvázának közvetlen kapcsolata van a gerincoszloppal, amely a támasztékot is adja számukra. Ezzel szemben a páros úszóknak (has- és mellúszók) saját, a törzs izomzatába ágyazódott csontos váza van. A központi vázzal csak laza kapcsolatban állnak.
AZ IZOMZAT
A haltest legnagyobb részét az izomzat alkotja. A test oldalain lévő izomnyalábok az állat mozgását segítik, ezeket használja a legtöbbet, ezért a leginkább fejlettek. A tarkótól (nyakszirttől) a farokúszó tövéig nyúlnak, és a gerincoszlop mindkét oldalán két, egyenlően fejlett izomnyalábot képeznek. Az izmok számos, egymás mögött fekvő szelvényből (szegmentum) állnak, amelyek, mint különböző alakú korongok, varratok nélkül illeszkednek egymáshoz. A törzs izomzatából fejlődött ki az úszók izomzata is. Két fő izomból tevődik össze, amelyek az úszók széttárását, illetve összezárását végzik.
AZ EMÉSZTŐSZERVEK
A halak emésztőrendszere elő bélből, közép- és végbélből áll. Az elő bélhez tartoznak a szájnyílás, a garat és a gyomor, ehhez csatlakoznak a közép és a végbél. A tulajdonképpeni emésztést a középbél végzi, miután a gyomormirigyek révén fehérjeoldó pepszin vegyült a táplálékhoz. E bélrész felülete a mély ráncok, az ún. piloruszfüggelékek miatt erősen megnőtt. A középbélben keletkeznek az emésztéshez szükséges enzimek, tripszin, az amiláz és mások. Emésztőenzimek termelődnek a májban is. A csontos halak mája a fajtól függően különböző nagyságú lehet. Gyakran nyújt információkat a hal egészségi állapotáról: ha elszíneződik vagy foltok jelennek meg rajta, betegségre következtethetünk. A halak végbele az emésztőrendszer legrövidebb darabkája, csupán gyűjtő szerepe van az ürítés előtt.
Életműködések
LÉGZÉS
A halak vízben oldott oxigénnel lélegeznek. Ez úgy történik, hogy a vizet a szájon át veszik fel, és a kopoltyúkon keresztül engedik ki. Miközben a víz a kopoltyú dúsan erezett, finom lemezein átfolyik, a vér oxigént köt meg, és szén-dioxidot ad le. A kopoltyúk némi ammóniát is leadnak, és némi vízleadás is történik. Egyes halak a légköri oxigénnel is képesek lélegezni; a mászóhalféléknek különleges légzőlabirintusuk van, amely a fejben a kopoltyúk mögött helyezkedik el, a páncélos harcsáknál pedig a bél hátsó része képes erre.
VÉRKERINGÉS
A halak vére nem különbözik lényegesen az egyéb gerinces állatok vérétől. Vérsavóból, vörösvérsejtekből (erythocyták), fehérvérsejtekből (leukocyták) és vérlemezkékből (thrombocyták) áll. A halaknál a vérsejtek a vese elülső, a fej felé eső részében, ill. a lépben termelődnek. A lép elnyeli a vérsejteket, amely azután újakkal pótlódnak. A halaknak zárt véredényrendszerük van. Vérük a különböző szervekkel mindenütt szorosan összekötődő erekben folyik, soha nem szabadon a testüregben. A szív, a vérkeringés központja, a fejlettebb gerincesekkel összehasonlítva egyszerűbb felépítésű, csak egy kamarából és egy pitvarból áll. Kizárólag vénás, oxigénben szegény vért szállít, amely a testből áramlik vissza, hogy oxigénnel újra feldúsuljon. A szívből nyomban vért szállít a kopoltyúkhoz.
ALVÁS
Mivel nincs szemhéjuk, és ezért nem tudják becsukni a szemüket, gyakran feltételezik, hogy a halak nem alszanak. Pihenésre azonban (amely mély nyugalmi állapotban történik) a halaknak is szükségük van. Ilyenkor órákon keresztül fekszenek mozdulatlanul.
KIVÁLASZTÁS
Az emésztési folyamatok melléktermékeinek elkülönítésén túl a halak a kopoltyúkon keresztül ammóniát választanak ki. Az édesvízi fajok pedig vizet is leadnak a kopoltyúkon át. Sőt a halak egyes melléktermékeket - mint pl. a guanint - saját testükön belül is elhelyeznek (rendszerint közvetlenül a bőr alatt). Ezekből a guanin rétegekből adódik a halak irizálása.
OZMÓZIS
Különösnek tűnhet, de a halaknak - annak ellenére, hogy víz veszi körül őket - problémáik lehetnek az ivással. Az édesvízi halaknál a vér só koncentrációja magasabb, mint a környező vízé. Ezért állandóan vizet vesz fel a test. A kipukkadás elkerülésére a halaknak nagy mennyiségű vizet kell kiválasztaniuk (a testsúly tízszeresét is elérheti naponta!). Kétféle módon teszi ezt: vizeletként és a kopoltyúkon keresztül. A tengeri halaknál ez éppen fordítva van, ezért vizet kell magukhoz venniük (vagyis ők isznak az édesvíziek nem :-).
SZAGLÁS
A halak az orrnyíláson keresztül szagolnak, de egyáltalán nem használják légzésre. Az orr elülső részén található kettő vagy négy nyílás közvetlenül kapcsolódik a szaglórendszerhez. A halak szaglása segít a feromonok észlelésében - például a "félelemreakció" kiváltásában, ha egy hal a rajban félelemferomont enged ki a vízbe -, és segít a táplálék vagy az ívási terület megkeresésében.
ÍZLÉS
A halak íz érzékelő szemölcsei elsősorban a szájban, a nyelven és az ajkakban helyezkednek el. Megtalálhatók azonban a test más részein is, a hasúszókban és természetesen a fenéklakó halak bajuszán.
LÁTÁS
A halak többnyire jól látnak. A halak szeme főleg a szárazföldön élő gerincesekéhez hasonló felépítésű, egyetlen nagy különbséggel: a lencse nem tudja alakját változtatni, hogy a különböző távolságban lévő tárgyakat egyforma élességgel vigye a retinára. A halak szemlencséje szilárd, kör alakú üvegtest - egy golyó. Hogy különböző távolságokra lehessen beállítani, helyzetét a szemben lévő izmok változtatják. Más gerincesektől eltérően a lencse egy darabon kiáll a pupillából, ami golyó alakja következtében igen nagy látóteret (kb. 180°-tól) eredményez. Ezért a halak csaknem körben látnak maguk körül! A két látómező a fej előtti területen keresztezi egymást. Ebben a kb. 20-30°-os szektorban a hal térben lát, miután mindkét szeme ugyan azt a képet rögzíti. A víz visszatükröződése miatt a felfelé pillantó hal a vízen kívüli világot csak egy kerek nyíláson "ablakon" át látja, melynek kiterjedése maximálisan 98° lehet. Minden, ami kívül esik ezen az ablakon, tükörként hat, ezért a hal nem is vehet róla tudomást. Számos halfajnál megállapították a színes látást. A szárazföldi állatoktól eltérően a halaknak nincs szemhéjuk, mert nincs szükségük a szemük nedvesen tartására.
HALLÁS
A halak "füle" sokkal kevésbé bonyolult, mint a miénk. A mi belső fülünknek megfelelő részből áll, mivel arra a feladatra, amire az ember külső és középfüle szolgál, a halaknál nincs szükség. A víz nagyon sűrű közeg és ezért a hangok vagy rezgések - melyek ötször gyorsabban terjednek, mint a levegőben - könnyebben érzékelhetők. Noha a halak a hangokat körülbelül ugyanabban a frekvenciatartományban érzékelik, mint mi, a különböző fajok ennek a tartománynak csak egy részét hallják. Rezgéseket érzékelő képességük segíti a halak hallását. Az úszóhólyag észleli és továbbítja a rezgéseket a fülhöz vagy a Wéber-csontokon keresztül, amely kölcsönösen összekapcsolt csontok sorozata, vagy pedig egy, az orvos sztetoszkópjára emlékeztető csöves szerkezettel, amely az úszóhólyagot a füllel köti össze.
AZ OLDALVONAL RENDSZER
Az oldalvonal külön szerv a halbőrön, amelyet a halak hatodik érzékszervének szoktak nevezni. Valójában ez egy finom kis csatorna, amely a hal bőre alatt húzódik és a külső környezettel a pikkelyeken is átvezető apró nyílások sokasága köti össze. Ezek az apró nyílások alkotják apró pontok sokaságaként a hal mindkét oldalán jól látható oldalvonalat. A csatornácskát kocsonyás anyag tölti ki, ebben helyezkednek el az ingerfelfogó érzéksejtek. Ezek idegszálakkal kapcsolódnak az agyvelőhöz, és az oldalvonalon keresztül érkező ingereket az agyba továbbítják. Így érzékeli a hal a víz áramlásában beálló változásokat: a víz ugyanis nem nyomódik össze, ezért pl. a zajosabb parti mozgás által előhívott rezgéseket a víz átveszi, és ezekre hullámzással reagál. A víz hullámzását a hal éppen az oldalvonal segítségével érzékeli, és fokozott éberséggel reagál. Az oldalvonal kitűnő jelzőberendezés módjára működik, amelynek segítségével a hal még éjszaka is biztonsággal kitér minden akadály elől. Az oldalvonal a halak többségénél a test középső táján, a has vonalával párhuzamosan halad. Lehet egyenes vonalú vagy hullámos, kanyargós. A vonal kiterjedhet a kopoltyúk felett az orrlyukakig.
AZ ÚSZÓHÓLYAG
A legtöbb halnak van úszóhólyagja. Mint fajsúlymódosító, hidrosztatikai szerv lebegteti a halat. Az úszóhólyag mindig a bél felett helyezkedik el. Befűződés révén egyes fajoknál (pontyfélék) két, egymással összefüggő részre különül. Az úszóhólyag sok fajnál egy járat segítségével kapcsolatban marad a béllel pl. a pontyféléknél.
Más fajoknak (sügérféléknek) zárt úszóhólyagjuk van, amelynek nincs kapcsolata a béllel. Ezeknél a halaknál a lárvakorban meglévő kapcsolatot jelentő járat visszafejlődik, amikor a kishalak levegőt szippantva először töltik meg úszóhólyagjukat. Megint más fajoknak egyáltalán nincs úszóhólyagjuk (gébek, kölönték), az a lárvastádium után eltűnik.
Az úszóhólyag a gáztartalom mennyiségének változtatásával a változó vízmélységben szükséges nyomáskiegyenlítést szolgálja. Képes arra, hogy a benne lévő gáz-levegő keveréket gyorsan növelje vagy csökkentse.
Különleges sejtek és az úszóhólyag falában lévő finom, szerteágazó hajszálerek segítségével gázt von el a vérkeringésből, és így megnöveli az úszóhólyag gáztartalmát. Ha viszont az úszóhólyag terjedelmét csökkenteni kell, a felesleges gáz a bélen keresztül távozik. Zárt úszóhólyagnál az ún. vörös testek, az úszóhólyag falában lévő különlegesen fejlett véredények veszik át a gázprodukciót. Miután a zárt úszóhólyagból a gáz nem távozhat el, más lehetőségre van szükség, hogy a hal a felesleges gázmennyiségtől megszabaduljon. A zárt úszóhólyagok végén egy kis zárható üreg van, egy különleges szervvel, az ovállal. Ez gázt tud felvenni az úszóhólyagból, és azt a vérkeringésbe továbbítja. Így a zárt úszóhólyagú halak számára is lehetségessé válik a szükséges nyomáskiegyenlítődés.
Az úszóhólyag sok fajnál rezonáló szervként is működik, rezgéseket közvetít a labirintus, a halak belső hallószerve felé. Közvetlen kapcsolat is lehet az úszóhólyag finom, csövecskék formájú kitüremlései révén egészen a fejig az ún. "Wéber-csontok" segítségével, melyek a rezgéseket az úszóhólyagból a labirintszerv felé közvetítik.
Egyes fajok hangot is gerjesztenek az úszóhólyaggal.
| < Előző | Következő > |
|---|
