Címlap Az akvárium kezelése Egy akvárium berendezése és karbantartása I.

Egy akvárium berendezése és karbantartása I.

E-mail Nyomtatás PDF
Sok ember áll meg egy szépen berendezett akvárium láttán, megigézve egy varázslatos, víz alatti éden által. A legtöbben ilyenkor arra gondolnak, hogy ez a szép akvárium sok gonddal és munkával jár "biztos gyakran takarítják". Ez az a feltevés ami miatt nem kezdenek akvarizálni. Na és persze van sok-sok ismerős is akik - helytelen akvárium gondozás miatt - sokat vesződnek a halak élőhelyének tisztogatásával. Ez a kétrészes cikksorozat azzal a céllal kerül az olvasók elé, hogy bemutassa azokat a lépéseket amik elvezetnek egy szép és kevés időt igénylő hobbi műveléséhez. Az első rész az akvárium berendezés, míg a második a karbantartás legfontosabb mozzanatait mutatja be.

  • Az akvárium tervezése


Ez az akvárium berendezés első, és legfontosabb lépése. Lehetőségeinkhez képest el kell döntenünk, hogy mekkora legyen az első akvárium. Fontos tudni, hogy minél nagyobb, annál könnyebb fenntartani benne a biológiai egyensúlyt és gondozása kevesebb vesződséggel jár. Lehetőleg legelső szerzeményünk se legyen kisebb 80-100 literesnél.

  • Az akvárium elhelyezése


Gondoskodni kell a helyről is, ahová az akvárium kerülni fog. Ne tegyük az akváriumot ablak és gyakran használt ajtó mellé, több okból kifolyólag. Egyrészt várhatóan nagy lesz a víz hőingadozása, másrészt az ablak melletti hely - az erős fény miatt - várhatóan kedvezni fog az algaképződésnek.  Ne legyen a radiátor vagy konvektor közelében, mert télen itt is lehetnek gondjaink a víz hőfokával. Jó helynek az ablak nélküli falak, illetve szobasarkok számítanak, ahova nem jut el a napfény közvetlenül.
Egy szobában nem mutat túl szépen egy vasállványra telepített akvárium, ezért külön erre a célra készített szekrényre tegyük, vagy véső megoldásként a szobai szekrénysor egyik szabaddá tett polcára. De ez esetben ügyeljünk a polcok megerősítésére, hiszen egy 100 literes akvárium berendezve akár 130-150 kg-ot is nyomhat. Ezen kívül legyen hely felette a világításnak, és hogy könnyen hozzáférjünk a karbantartás során.
Az első akváriumot lehetőleg a kereskedésben készen vásároljuk meg. A bátrabbak, és akik szeretnek barkácsolni azok saját kezűleg is megragaszthatják, de ez sok vesződséggel jár és nagy odafigyelést igényel.
Ha megtaláltuk a megfelelő helyet, tegyük oda az akváriumot. Vezessünk oda áramot (legjobb ha konnektor közelében helyezzük el), hogy az elektromos berendezéseket működtetni tudjuk. Ezután állítsuk be az akváriumot tartó bútort egy vízszintező segítségével vízszintesbe. Az akvárium alá a fenéklappal megegyező méretű polifoam lapot tegyünk. Ez felveszi a polc egyenetlenségét, és megakadályozza a fenéklap megrepedését.
Ha műanyag poszterrel, vagy sziklás háttérrel díszítjük az akváriumot, akkor a talaj elhelyezése előtt kerüljön a helyére.

  • A talaj behelyezése az akváriumba


Ez az akvárium berendezés következő lépése. A talaj nagyon fontos egy akváriumban. Mondhatjuk, hogy ez az alapja későbbi szépségének. A töves növények innen veszik fel az életükhöz szükséges tápanyag jelentős részét. Éppen ezért jó minőségűnek, és tisztának kell lennie. A legjobb talaj az akváriumhoz az 1/3 arányban kevert folyami homok és sóder. Az építkezéseken használt bányahomok magas mésztartalma, a folyóparton gyűjtött föveny szennyezettsége miatt nem felel meg nekünk. A legcélszerűbb a kereskedésekben kapható folyami homokot és sódert beszerezni. Ezeket mielőtt az akvárium aljára kerülne meg kell mosni. Mégpedig úgy, hogy egy 10 literes felmosó vödörbe - amit csak az akvárium karbantartására fogunk használni - 2-3 kg-ot teszünk, erre vizet engedünk és kézzel felkavarjuk. Ezt addig kell ismételni amíg a felkavart víz kristály tiszta marad. Ezután a talajt érdemes tápanyaggal dúsítani, erre kiváló akvárium talajok kaphatóak a kereskedésekben Lehet erdei földet is használni helyette, de ezt előtte ki kell főzni, hogy "sterilizáljuk" az akvarisztikai felhasználása előtt. Ez a talaj (ami a növények kezdeti fejlődéséhez feltétlenül szükséges tápanyagokat tartalmaz) kerül az akvárium aljára, erre kerül a talaj többi része, mégpedig úgy hogy a hátsó zónában 6-8, elől pedig 2-4 cm vastagságban legyen. Az így előre lejtő talajon az üledék az akvárium első részében gyűlik majd össze, és ezért könnyebb azt eltávolítani.

  • Dekorációs elemek az akváriumban


Ezek javarészt kövek és faágak. Megoszlanak a vélemények (és hát ízlések és pofonok), de lássuk be, hogy egy buborékoló búvár, tengeralattjáró, kagyló stb. elég giccsesen hat, na meg éppen természetesnek sem mondható. Ezért ha lehet maradjunk az elsőként említett elemeknél. (Persze mindenkinek, az kerül az akváriumába ami tetszik neki.)
Kövek:
Csak vulkanikus eredetű ásványok jöhetnek szóba, mert a mészkövek a vízben lassan oldódva keménnyé teszik a vizet, a fémtartalmú ércekből nehézfémeket old ki a víz, amit egyetlen élőlény sem hasznosít, ezért csak növekszik a vízben oldott mennyisége ami előbb-utóbb mérgezéshez vezet.
A köveket mindig alaposan tisztítsuk meg, és ha kell fertőtlenítsük (erre megfelel a gyógyszertárakban kapható Neomagnol tabletta is).
Faágak:
Ha kereskedésből származik, akkor csak áztatnunk kell addig amíg el nem merül a vízben. A természetben gyűjtött fadarabokat ki kell főzni, hogy a benne élő élősködők és baktériumok elpusztuljanak.
Mindkét esetben tartsuk be az arányosság elvét, hiszen egy 20 literes akváriumban nem mutat túl jól egy nagy "szikla", emellett sok vizet szorítanak ki a nagyobb díszítőelemek elvéve az életteret a díszhalaktól.
A köveket és a faágakat is úgy kell behelyezni, hogy azok stabilan álljanak. Ennek érdekében nem kell mást tenni mint a talajra helyezve ide-oda forgatva belenyomni, hogy úgy nézzen ki mintha a víz mosta volna bele.


  • Technikai elemek az akváriumban


Most pedig el kell helyezni azokat az eszközöket amelyek nélkülözhetetlenek egy mesterséges környezetben a biológiai egyensúly fenntartásához. Ezek: a szűrő, a szellőztető és a fűtő berendezések. A szűrő berendezés közelébe helyezzük a fűtő testet is, mert így egyenletesen fűti a vizet. A hőmérőt viszont az ellenkező sarokba a vízmagasság felére. Ha mindezzel megvagyunk töltsük fel az akváriumot 2/3 részig. A kezeletlen csapvíz erre a célra nem jó, mert sok fertőtlenítő anyagot tartalmaz (klórt), ami a halakat megmérgezheti. Ezért elő kell készíteni a díszhal-kereskedésekben kapható vízkezelő szerekkel.

  • A vízinövények telepítése


Az akvárium berendezés utolsó előtti lépéséhez érkeztünk. A vízinövények pompás látványt adnak az akváriumban, hiszen változatos formájuk és színük az akváriumot élővé, valóságos víz alatti kertté varázsolhatják. De a vízinövények nemcsak tetszetős díszítőelemei az akváriumnak, hanem fontos, nélkülözhetetlen élőlényei a víz alatti világnak.

Körültekintőnek kell lennünk a törékeny növények szállításánál. A legjobb ha felfújt nylon tasakban (télen, ha nagyobb távolságra kell menni csavarjuk újságpapírba őket) visszük haza. Amíg helyükre kerülnek tartsuk őket vízzel telt edényben különben hamar kiszáradnak.

Viszonylag nagy a választék a kezdő akvaristáknak ajánlható növényfajokból. Bármire is esik a választásunk érdeklődjünk a kereskedőtől, hogy van e különleges igénye a választott növénynek és mekkorára nő meg. Tartsuk szem előtt, hogy egyes növények gyorsan és nagyra nőnek. Ezeket kell az akvárium hátsó zónájába ültetni, a kisebbeket a középzónába és az apróságokat mint például a törpe nyílfű előre ültessük. A szálas fajokat, mint a hínár fajok csoportosan, a mocsári töves növényeket magányosan, esetleg 2-3 egyedet egybefogva telepítsük.

Ezután töltsük fel az akváriumot teljesen a tetejétől 2-3 cm-re.

  • A halak behelyezése az akváriumba


Sajnos a díszhalaknak még várniuk kell, mivel a frissen berendezett akvárium vize még nem alkalmas haltartásra. Az ivóvízhálózatban folyó víz klórtartalma igen magas. Ez nem kedvez a halaknak. Várnunk kell néhány napot, hogy a klór szabadon eltávozzon, kiszellőzzön. Ezt a folyamatot a vízkezelő vegyszerrel gyorsíthatjuk. Azonban a víznek egyéb folyamatokon is át kell esnie. A friss víznek biológiailag be kell "érni". A mikroorganizmusoknak el kell szaporodniuk. Ez pár napba is telhet. Ezt is rövidíthetjük vízkezelő szerek használatával (SERA nitrivec, stb.), így a telepítés 24 óra elteltével megkezdődhet. Azonban érdemes inkább várni és a természetre bízni a dolgot, mert ez az idő arra is kell, hogy növenyeink gyökerei megerősödjenek nehogy a halak "kitúrják" őket.
Ezt az időt érdemes hasznosan eltölteni, és a megfelelő díszhalak kiválasztásával foglalkozni.



  • Hány hal kerüljön az akváriumba?



A halak mérete A halak száma
  Általános esetben 100 literes medence 300 literes medence
5 cm alatt 1 hal 5 literhez 20 60
5-8 cm 1 hal 8 literhez 12 37
9-15cm 1 hal 15 literhez 7 20
15 cm felett 1 hal 30 literhez * 10
* Ekkora halat ne tartsunk ilyen kis akváriumban

Pár nap (6-7) múlva jöhetnek a díszhalak. Ügyeljünk arra, hogy a kereskedésből hazafelé melegben legyenek, nehogy ezalatt az út alatt fázzanak meg.
A behelyezés helyes mozzanatai a következők: a szállítózacskót helyezzük az akváriumba 15 percre. Ez idő alatt kiegyenlítődik a zacskóban és az akváriumban levő víz hőmérséklete. Ez után mehetnek a halak a vízbe.
Az akvárium új lakói eleinte riadtan fognak úszkálni, de kis idő múltán új élőhelyük megismerése végett felkutatják annak minden zegzugát, és ha jól dolgoztunk, megfelelő életteret találnak maguknak. Táplálkozni, növekedni, szaporodni kezdenek, csodás pillanatokat szerezve ezzel az akvaristának. Mindezeket figyelembe véve az akvárium berendezése és tervezése nagyban befolyásolja, annak későbbi kezelhetőségét is, ezért szánjunk rá kellő időt.

 

A hozzászóláshoz regisztráció szükséges!